Több mint egy évvel ez előtt, 2017. június 13-án aláírtuk a Manifesztum címet viselő alapdokumentumunkat, amivel elindítottuk útján Magyarország első számviteltudománnyal és adózással foglalkozó hallgatói szerveződését, a Luca Pacioli Társaságot. Megünneplendő ezt a jeles eseményt és lezárandó a mögöttünk hagyott tevékeny, nehézségekkel és küzdelmekkel, ugyanakkor rengeteg sikerrel és boldogsággal teli első esztendőnket, 2018. június 20-án megtartottuk Tanévzáró Gyűlésünket a Budapesti Corvinus Egyetem 3001-es dísztermében. A Közgyűlés egy sor fontos kérdésben határozott, így például lehetőségünk volt megválasztani új Elnökségünket is a következő, előttünk álló egy évre. A Közgyűlés a Luca Pacioli Társaság Szakmaiságért és Kapcsolatokért Felelős Alelnökének Bercsényi Katalint, Finanszírozásért és Marketingért Felelős Alelnökének Makay Tibort, Közösségért és Adminisztrációért Felelős Alelnökének Kovács Sándort, Elnökének pedig Menyhért Kristófot választotta. Az új Elnökség 2018. július 15-én veszi át mandátumát, amely 2019. július 15-éig fog tartani.


A szavazásokat és döntéshozatalt követően valamennyien átvonultunk a Ráday utcában található Lavecoworking irodájába, ahol kötetlen formában, sok finom étel és ital kíséretében kapcsolódhattak ki végre a Társaság Tagjai - vendéglátónk Váradi László Úr, a Társaság Tiszteletbeli Tagja volt. Nagyon jól éreztük magunkat, feledhetetlen estét s vele egy feledhetetlen egy évet tudhatunk a hátunk mögött. Meggyőződésünk, hogy egy ilyen sikeres év után még hosszú-hosszú évtizedek következhetnek a Társaság számára. Ha mindent megteszünk érte. És mindent meg fogunk tenni.

Igazold, hogy nem vagy robot!