Kezdőoldal

Rólunk

Történetünk

Szervezeti felépítés

Hírek

Dokumentumok

Rendezvényeink

Tagszervezeteink

Középiskolásoknak

Luca Pacioli Kiválósági Díj

Luca Pacioli Középiskolás Verseny

Jelentkezőknek

Tagfelvétel

Karrierút

Cégeknek

Történetünk

2017

Alapítás - A manifesztum aláírása

Az Egyesület szellemi fundamentumát a 2017. június 13-án 26 hallgató és Prof. Dr. Lukács János által aláírt Manifesztum című dokumentum képezi.

A Luca Pacioli Társaság megalapítása

2017. november 8-án hivatalosan is megalapításra került a Luca Pacioli Társaság, amely szervezet egyszerre működött egyesületként és diákszervezetként a Budapesti Corvinus Egyetemen.

Elindultak vizsgafelkészítőink a Corvinuson

2017 ősze óta számos oktatónk segíti a hallgatókat a vizsgafelkészülésben, tagszervezeteink több ezer hallgatót segítettek hozzá a sikeres vizsgákhoz.

2018

Megrendezésre került a Bosnyák János Emlékverseny

Első alkalommal rendeztük meg a Bosnyák János Emlékversenyt, ekkor még a Corvinus falain belül.

Az elsöprő sikerű tagfelvétel után megduplázódott a taglétszám

Megszerveztük az első Pacioli Tábort

2019

Bosnyák János Nemzeti Emlékverseny

Második alkalommal már nemzeti szinten, hazai és külhoni hallgatók részvételével került megrendezésre a Bosnyák János Nemzeti Emlékverseny. A verseny fővédnöke Varga Mihály, Magyarország pénzügyminisztere.

Elindultunk az országos működés felé vezető úton

2019. szeptember 11-én az egyesületi és diákszervezeti funkciók teljes mértékben elváltak egymástól, így az Egyesület elindult az országos működés felé vezető úton.

2020

Közhasznú szervezetté váltunk

2020. január 31-én a Fővárosi Törvényszék megadta a Luca Pacioli Egyesület számára a közhasznú minősítést, amely a civil szervezetek által szerezhető legmagasabb státusz.

Új tagszervezettel gyarapodtunk

A Budapesti Corvinus Egyetemen 2019 januárja óta működő diákszervezet, a Finance Master Club csatlakozott Egyesületünkhöz, így ettől kezdve mind a pénzügy, mind a számvitel iránt érdeklődő corvinusos hallgatók megtalálhatják számításaikat valamely tagszervezetünkben.

2021

Négyre nőtt a tagszervezeteink száma

Támogattuk két diákszervezet megalapítását, ezáltal létrejött a számvitel és adózás szakterületeivel foglalkozó Luca Pacioli Társaság BGE a Budapesti Gazdasági Egyetemen, valamint a jogi, számviteli és adózási szakterületeken működő Luca Pacioli Társaság ELTE diákszervezet az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

Első alkalommal hirdettük meg a Luca Pacioli Kiválósági Díjat

A közvetlen felelősségvállalás jegyében létrehoztuk a tehetséges, szociálisan rászoruló végzős középiskolásokat támogató Luca Pacioli Kiválósági Díjat.

Tagjaink száma 200 fő fölé emelkedett

Csatlakozott Egyesületünkhöz az 5letből Jövő Társaság

Tagszervezeteink száma ezáltal ötre növekedett.

Megalapításra került a Luca Pacioli Alapítvány

Az Alapítvány célja a számviteli, pénzügyi, az adózási és gazdasági jogi ismeretek, valamint az ezekhez szorosan kapcsolódó szakterületek hazai fejlődésének, utánpótlás-nevelésének közvetlen támogatása, illetve az ezen területek fejlődését és utánpótlásnevelését segítő magánszemélyek és szervezetek – kiemelten a Luca Pacioli Egyesület – támogatása.

2023

Arculatot váltottak tagszervezeteink

7 tagszervezetünket 3 franchise szerint osztottuk be, illetve a logónk is megújult.