Kezdőoldal

Rólunk

Történetünk

Szervezeti felépítés

Hírek

Dokumentumok

Rendezvényeink

Tagszervezeteink

Középiskolásoknak

Luca Pacioli Kiválósági Díj

Luca Pacioli Középiskolás Verseny

Jelentkezőknek

Tagfelvétel

Karrierút

Cégeknek

Tagfelvétel

Tagszervezeteink Téged is várnak!

Tagszervezeteink azon fiatal tehetségek jelentkezését várják, akik egy napon szakmájuk legsikeresebb képviselői és vezetői közé szeretnének tartozni, akik szeretnének az egyetemi tananyagon túlmutató, gyakorlati ismereteket szerezni a legkiemelkedőbb hazai vállalatok képviselőitől, valamint akik egy olyan összetartó, erős érdekérvényesítő képességű, több száz főt számláló válogatott szakmai-baráti közösséghez szeretnének tartozni, amely közösségre egyetemi éveik során és egész későbbi életükben tudnak majd támaszkodni – és akik mindehhez készek már ma megtenni az első lépéseket.

Jelentkezz!

Tagszervezeteink várják a pénzügy, számvitel és adózási ismeretek iránt érdeklődő első- és másodéves egyetemi hallgatók jelentkezését, immár 6 hazai felsőoktatási intézményben: a Budapesti Corvinus Egyetemen, a Budapesti Gazdasági Egyetemen, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Debreceni Egyetemen, a Pécsi Tudományegyetemen és a Szegedi Tudományegyetemen.

A tagszervezetek minden évben tavasszal és ősszel tagfelvételt tartanak, amelyre azon első- és másodéves hallgatók jelentkezhetnek, akik a megjelölt egyetemek valamelyikén folytatják tanulmányaikat.

1. forduló

Az első forduló az írásbeli, amely a jelentkezők korábban megszerzett ismereteit hivatott felmérni.

2. forduló

A második forduló a szóbeli, amelynek célja a jelentkezők személyes megismerése.

3. forduló

A harmadik fordulót a próbaidőszak jelenti, amely során a jelentkezők betekintést nyerhetnek a szervezet működésébe, valamint tagszervezeti mentorprogram segíti őket az integrációban.

Finance Master Club

Luca Pacioli Társaság BCE

Luca Pacioli Társaság BGE I. évfolyamosok számára

Luca Pacioli Társaság BGE II. évfolyamosok számára

Luca Pacioli Társaság DE

Luca Pacioli Társaság ELTE

Luca Pacioli Társaság PTE

Luca Pacioli Társaság SZTE

Pacioli Nyílt Nap

Közösségi média felületeinken bővebb információt is kaphattok a tagfelvételről!