Kezdőoldal

Rólunk

Történetünk

Szervezeti felépítés

Hírek

Dokumentumok

Rendezvényeink

Tagszervezeteink

Középiskolásoknak

Luca Pacioli Kiválósági Díj

Luca Pacioli Középiskolás Verseny

Jelentkezőknek

Tagfelvétel

Karrierút

Cégeknek

Cégeknek

Értékajánlatunk

Erős szakmai műhelyünk képzési rendszere és széles kapcsolati hálója lehetővé teszi, hogy tagjaink akár már az egyetemi képzésük alatt a munkaerőpiacra kilépve építsék karrierjüket. Tagjaink közé tartoznak egyrészt azon céltudatos hallgatók, akik egyetemi tanulmányaik mellett aktívan tevékenykednek valamely tagszervezetünkben, kiemelkedő tanulmányi eredménnyel, esetleg vezetői tapasztalattal rendelkeznek, másrészt pedig olyan pályakezdők, akik elhivatottak szakmáik iránt és nyitottak a partnereinknél történő munkavállalásra.

Működésünket a vállalati, valamint az akadémiai szektorral való együttműködések segítik, amelyek többféle formában is megvalósulhatnak: képzési rendszerünkben való részvétellel, rendezvényeinken való szponzorációs együttműködéseken keresztül, illetve céljaink megvalósulásának közvetlen támogatásával.

Együttműködési lehetőségek

Kurzus és előadás tartása

Partnereink közreműködésével belsős szakmai kurzusrendszert működtetünk tagjaink szakmai fejlődése érdekében, valamint több száz főt elérő, nyilvános előadásokat is szervezünk, amelyeket az egyetemi hallgatóknak hirdetünk meg.

Verseny és további rendezvények szponzorációja

Partnereink szponzori támogatásával Egyesületünk minden évben megszervezi a szakmáink kiválóságait megmérettető Bosnyák János Nemzeti Emlékversenyt, illetve számos egyéb nagyszabású rendezvényt is szervezünk.

Álláslehetőségek megosztása

A vállalati partnereinknél felmerülő munkalehetőségeket megosztjuk az arra jelentkező tagjainkkal, illetve amennyiben egy tagunk munkát szeretne vállalni, segítünk megtalálni a számára megfelelőt partnereinknél.

Egyesületi külső és belső kommunikáció

Instagram, Facebook, LinkedIn, szervezeti levelezőlista.

Szeretnél együttműködni velünk? Vedd fel velünk a kapcsolatot

Töltsd ki az alábbi formot, vagy küldj egy emailt a partnerkapcsolatok@pacioli.hu címre.

E-mail-címem megadásával elfogadom, hogy a Luca Pacioli Egyesület üzenetet küldjön számomra.

Statisztika